2013.09.11. 20:01 Rózsi a rozsomák
Útitárs...
Állandó útitársad vagyok,
Vagy legjobb segítséged, vagy legnehezebb terhed,
Továbbsegítelek, vagy sikertelenség felé húzlak,
Parancsodra várok.
Felét átadhatod annak, amit teszel,
Végrehajtom gyorsan és hibátlanul,
Könnyen kordában tarthatsz, csak légy szigorú hozzám.
Mutasd meg nekem pontosan, hogyan végezzek el valamit,
Pár lecke után már magamtól is megteszem.
Minden nagy embernek szolgája vagyok,
De nem kevésbé a szerencsétleneknek is.
A nagyokat én tettem naggyá,
A szerencsétleneket én tettem szerencsétlenné.
Annak ellenére, hogy nem vagyok gép,
egy gép precizitásával dolgozok,
Amelyhez egy ember intelligenciája társul.
Hasznodra vagy romlásodra működtethetsz engem;
Nekem teljesen mindegy.
Fogadj el, képezz, legyél hozzám szigorú,
És az egész világot lábaidhoz vetem.
Vegyél könnyedén, elpusztítalak.
Ki vagyok?
A szokásaid.
Szólj hozzá!
2013.08.30. 20:28 Rózsi a rozsomák
"Belovagolt a boldogság" ...avagy a "nem hírértékű" történetek egyike.
Családtagnak számított az idős viharsaroki házaspárnál a huszonkét éves mén, Csabi. Amikor a lovat egy november végi éjszakán elkötötték az istállóból, gazdáik úgy siratták az állatot, mintha a gyermeküket vesztették volna el. Kunágota a Viharsarok legszéle, szinte leesik a térképről, ahogy errefelé mondják. A kis falu legutolsó házában lakik a Miklós házaspár, mind a ketten jóval elmúltak már nyolcvan évesek. Rokonaik nincsenek, van úgy, hogy napokig rájuk sem néz senki a postáson, a családgondozón, vagy éppen a rendőrökön kívül.
– Ha időnk engedi, mindig teszünk egy kört errefelé, mert ezek az idős emberek szinte senki mástól nem várhatnak segítséget – mutatta a házaspár öreg házát Kovács Béla törzszászlós, kunágotai körzeti megbízott. – Sajnos állandó felügyeletre nincs módunk, így fordulhatott elő, hogy november 27-én éjjel meglátogatta őket valaki.
Miklós János azon a napon is hajnalban kelt, hogy öt órára megetesse a jószágot. Amikor meglátta, hogy az istállóról valaki leverte a lakatot, és a jászol mellett nem áll ott őt várva kedvenc lova, elsírta magát.
– Nagyon megérintett bennünket, amikor láttuk, hogy mennyire fáj az idős párnak a ló elvesztése. Minden szavukból kitűnt, hogy többet jelent számukra egy haszonállatnál. Több mint húsz éve volt már a társuk, gondozták, szeretgették – emlékezett vissza a történtekre a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság nyomozója, Lugasi Edina főtörzsőrmester. – Egymásra néztünk ott a kollégákkal, és szavak nélkül is megfogalmazódott az aznapra érvényes parancs: a ló nélkül nem megyünk haza!
A sáros, havas novemberi talajon több értékelhető nyomot is találtak a zsaruk. Egyértelmű volt, hogy egy ember lopózott be a portára a kerítés hátsó részén keresztül. Érthetett a lovakhoz, mert az öreg mén nem volt egyszerű eset, olykor a gazdájának sem engedelmeskedett. Ennek ellenére a nyomokból tisztán kirajzolódott, a lókötő simán kivezette, és elindult vele egy közeli fasor felé.
– Itt már bajban voltunk a nyomokkal, hiszen a Viharsarokban ma is rengeteg ló, lovas fogat jár, voltak friss, hajnali nyomok is, kicsit bele is zavarodtunk a patanyomok sokaságába – idézte fel a történteket Dusik Ferenc zászlós, bűnügyi technikus. – Aztán úgy másfél kilométernyire a sértettek lakásától találtunk egy kötőféket, amit a gazda felismert, hogy Csabié, újra megvolt a nyom. Az is kirajzolódott, hogy egy lovas kocsi várt ott a tolvajra, a lopott jószágot a fogat mögé kötötték. Gyalog talpaltunk árkon-bokron keresztül, egészen a szomszéd falu, Dombiratos felé vezető műútig, ott azonban elvesztettük a nyomot.
(A kép illusztráció)
A zsaruk úgy vélték, hogy a szomszéd településen kell keresni Csabit. A körzeti megbízott tudta, kik foglalkoznak ott lovakkal, volt közöttük egy 23 éves férfi, akinek korábban már akadt dolga a törvénnyel. Először a többi gazdát ellenőrizték, a rossz hírű fuvaros csak ezután következett.
– Az emberünk nem akart tudni semmiről, még azt is letagadta, hogy tudná, merre van Kunágota, ezen az sem változtatott, hogy az istállójában megtaláltuk az ellopott lovat – folytatta a nyomozónő. – Előállt egy mesével: éjjel vette a lovat ismeretlen kupecektől, ezt a szülei is igazolták. Közben azonban megtaláltuk a társát, aki elismerte a lopást. Az is egyértelmű volt, hogy Miklósék lovát találtuk meg. A billog mellett Csabinak van egy egyedi ismertetőjele: egy istállótűzben megégtek a fülei. Hiába vágták le még éjjel a sörényét! Egyébként a lótolvajok valóban éjjel adják-veszik a lopott jószágokat, de a férfi lábbelijének talpnyomatát azonosítottuk a helyszínen, így egyértelmű, hogy ő járt Miklóséknál.
A ló tehát késő délutánra megvolt, de a zsaruknak az ígéretüket is be kellett tartaniuk. Megpróbáltak szerezni egy állatszállító járművet, de tízezres nagyságrendű lett volna a fuvar ára, ezért másképp döntöttek. Aznap már úgyis gyalogoltak majd’ húsz kilométert, ezért Kovács Béla úgy gondolta, a Miklós házaspár házáig tartó másfél órás séta már nem számít, kötőfékre vette a fekete mént, és szépen hazagyalogolt vele.
– Társaim már a ház előtt vártak, ahol olyan dolgot tapasztaltunk, amiért megéri rendőrnek lenni – emlékezett vissza mosolyogva a körzeti megbízott. – Amikor Miklósné meglátta, hogy jövök a lóval, sírva fakadt, összevissza csókolt mindanynyiunkat, a 84 éves néni szó szerint táncot járt örömében. Ám ezzel még nem volt vége, mert az addig búskomor, fáradt ló amint meglátta a gazdasszonyát, felvidult, ugrálni kezdett, nyerített, odament hozzá, odadugta a fejét, tényleg olyan volt, mint amikor az elveszett gyermek hazatalál az édesanyjához. Nincs rajta mit szégyellni, mi is meghatódtunk.
– A mi rendőreinknél nincs kedvesebb ember a világon – hálálkodott a zsaruknak Miklós Jánosné. – Vívódtunk rajta, hogy el kellene adnunk a lovat, mert már nehezen bírjuk a munkát, de annyira a szívünkhöz nőtt, hogy nem tudtuk rászánni magunkat. Két évtizede hűséges társunk. A tolvaj valószínűleg akkor figyelt fel rá, amikor az uram kínálgatta a gazdáknak, s mivel a végén nem adtuk el, megpróbálta megszerezni ingyen. Nem tudok ennél nagyobb örömet elképzelni, hogy visszakerült hozzánk. Csak miatta állítunk majd karácsonyfát, de süteményt a rendőröknek sütök!
Végh Attila
FOTÓ: André Ildikó
Forrás: Zsaru magazin
“Ha egy ló társává fogad, neked adja mindenét: erejét, kitartását, vad szellemét. De cserébe nem kéri el mindened, elég neki a megbecsülő Szereteted!”
Szólj hozzá!
Címkék: rendőr lopás ló
2010.10.29. 23:19 Rózsi a rozsomák
"Filmes legek"
Milyen a jó film? Az én szubjektív értékelésem alapján talán olyan, amelynek a legtöbb jelenete bevésődik minden szóval és mozzanattal. A fejemben utána újra és újra végig tudom pörgetni, át tudom élni és mindig valami új, apró részletet megmutat magából. És mesél, elbeszél, felemel, elszomorít, megnevettet, rácsodálkoztat, megnyugtat, kíváncsivá tesz, felzaklat.
Az (egyik) legszebb:
A Föld (Earth) színes, feliratos, német-angol-amerikai dokumentumfilm (2007)
Rendező: Mark Linfield, Alastair Fothergill
Az (egyik) legszívbemarkolóbb:
Részlet a Világok arca: Baraka című amerikai dokumentumfilmből. (1992)
Rendező: Ron Frickie
Az (egyik) legigazabb:
Részlet a Good Will Hunting című amerikai filmdrámából (1997)
Rendező: Gus Van Sant
Az (egyik) legkedvesebb:
Részlet A medve című francia-amerikai kalandfilmből (1988)
Rendező: Jean-Jacques Annaud
Az (egyik) legfelemelőbb:
Farkasokkal táncoló című amerikai kalandfilm (1990)
Rendező: Kevin Costner
Az (egyik) legviccesebb:
Részlet a Vaklárma című amerikai vígjátékból (1989)
Rendező: Arthur Hiller
Az (egyik) legsportosabb:
Vágta (Seabiscuit) című amerikai fildráma (2003)
Rendező: Gary Ross
Szólj hozzá!
Címkék: a vicces medve szomorú filmek will legjobb igaz earth sportos good baraka hunting vaklárma seabiscuit
2010.07.15. 17:41 Rózsi a rozsomák
Születésnapodra...
Szólj hozzá!
Címkék: józsef attila ágnes vanilla születésnapodra
2010.05.18. 15:01 Rózsi a rozsomák
Ajándék magamnak
"Aj-jaj-jaj, aj-jaj-jaj,
Egy levelet felkapott a vihar
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Céltalan üzenet a palackban."
4 komment
Címkék: ajándék quimby
2010.03.20. 17:56 Rózsi a rozsomák
Mestersége fotográfus
A GEO magazin 2008. márciusi számában közölt cikke az egyik, ami a legkedvesebb a szívemnek. Ebből szeretnék egy kisebb részt kiragadni és bemutatni. És hiszem, hogy az alábbi képek önmgaukért beszélnek...mindenkinek!
KEZDETBEN VOLT A KÉP. Fénykép egy katonáról, akit éppen halálosan megsebesít egy puskagolyó. A felvétel 1936-ban, a spanyol polgárháborúban készült. A megörökített pillanat feltárta minden háború végső igazságát: a gyilkolást. A magányos halált.
A kép egy csapásra híressé tette Robert Capát. Példakép lett, annak az új fotóriporter-nemzedéknek a példaképe, aki fényképezőgépével a valóság megragadására és megértésére törekedett. E nemzedék legjobbjai 1947-ben összefogtak, és létrehozták „a világ sebeinek és forradalmi változásainak” dokumentálására szövetkezett zseniális individualistákat tömörítő kollektívát. Capa, Seymour, Cartier-Bresson - ők voltak azok akik megalapították a Magnum Photos ügynökséget, ezt a radikálisan függtelen elit klubot, amely a hitelesség s a riport műfaja iránt kötelezte el magát.
Robert Capa: A milicista halála. A kép, amely egy pillanat alatt híressé teszi a Budapesten született Friedmann Endrét.
Robert Capa: Légitámadás Bilbao utcáin.
„Nem volt pénzem. De lényegtelen milyen gépet használ a fotós. Nem a fényképezőgép az eszköz. Az eszköz maga a fényképész.” Eve Arnold
Eve Arnold & Marylin
Eve Arnold: 1961 USA. Black Muslims. Washington, D.C.
"A fotós nem élvezheti a távoli filozofálás luxusát." Philip Jones Griffiths
Griffiths: Vietnem, a háború kegyetlenségei
Griffiths : Szénbányász
"Sok kép hosszú időre velem marad. A háborúkban töltött évek szomorúbbá és magányosabbá tettek." James Nachtwey
James Nachtwey: Egy afgán asszony a fivérét gyászolja
James Nachtwey
"Háborús jelenetek helyett szívesebben lefényképezek egy lenyűgöző árnyjátékot. Nem hódolok be a rettegés és az őrület esztétikájának." Bruno Barbey
Bruno Barbey: Az Amazonasban lubickoló két kisgyerek.
Bruno Barbey: Marrakesch
"Remélem, hogy a kiállításom megtekintése után egy ember már nem egészen ugyanaz, mint azelőtt." Sebastiao Salgado
Sebastiao Salgado: Egy kuvaiti tűzoltó emberfeletti küzdelme.
Sebastiao Salgado: Etióp menekültek
"...a fényképezőgép elegendő indok volt számomra, hogy ott legyek, ahol semmi keresnivalóm." Susan Meiselas
Susan Meiselas: Nicaragua, Szandinista forradalom
Susan Meiselas
"Fogd a fényképezőgépedet és fedezd fel a világot." Alex Webb
Alex Webb: Mexikói határsértők. Amikor az álom szertefoszlik, az idilli táj és a virágos mező csak fokozza a pillanat drámaiságát.
Alex Webb: Tápláló hit, Isztambul
/Forrás: GEO, 2008/
8 komment
2010.03.02. 12:34 Rózsi a rozsomák
Emberségből jeles, avagy egy különleges gólyamentés története
Tavaly jelent meg ezzel a történettel kapcsolatban pár rövidebb cikk különböző hírportálokon, ahol csak egy-két percre keltette fel az olvasó figyelmét, íme azonban a teljes írás, amit mindenképp érdemes elolvasni!
Madarak és emberek
Néhány perccel múlt éjfél 2009. május 13-án, amikor Berettyóújfalu határában az éppen Sarkadra induló Erdélyi Attila 37 éves vállalkozó a fékre lépett, mert az autó fényszórójának sugarában egy furcsa alak tűnt elő. Alig akart hinni a szemének: egy gólya volt az út közepén, vérző beggyel.
Erdélyi Attila hosszú másodpercekig bámulta a madarat, és azt találgatta, mi történhetett. Lassan kiszállt az autóból, közelebb lépett, de a gólya nem moccant, nem menekült, még csak a fejét sem emelte fel. A mellkasán a vér vörösre festette a fehér tollakat, és egy-egy nehéz bíborcsepp hullott az út aszfaltjára.
Ez a madár nagyon beteg, az is lehet, hogy a halálán van! - futott át Attilán a felismerés. De mit tegyen egy vérző gólyával a kihalt úton az éjszaka közepén?
Aztán eszébe jutott, hogy gyerekkorában az édesanyjával hány beteg vagy éppen elárvult állaton próbáltak és tudtak segíteni sétáik során. Kihalászta hát zsebéből a telefonját.
- Szia, anya, nem aludtatok még? - kezdte. - Nem fogod elhinni, itt állok az országút közepén, velem szemben pedig egy vérző gólya. El nem tudom képzelni, mit csináljak vele.
Az 59 éves dr. Erdélyi Mihályné azonnal kész volt a válasszal, hiszen élete nagy részét az egészségügyben töltötte ápolónőként, vagyis megszokta, hogy pillanatok alatt döntenie kell. - Tedd be a csomagtartóba, és hozd el hozzánk - tanácsolta a fiának.
Attila néhány perc múlva meg is érkezett a szülei házához. A cipelést ellenkezés nélkül tűrő gólyát bevitték a lakásba, ahol a karcsú, de a több évtizedes betegellátásban ugyancsak megerősödött asszony megnézte a mellkasán a sebet, amely még mindig vérzett. Fertőtlenítette, majd nyomókötést helyezett rá, és megitatta a madarat. Aztán elnézte a padlóra kuporodott gólyát, amely lehunyt szemmel feküdt. Ide kevés lesz az ő tudása! Az is lehet, hogy meglőtték szegény párát, és még mindig benne van a golyó. A kötés máris kezdett átvérezni.
Segítség kell!
Erdélyi Attila hosszú másodpercekig bámulta a madarat, és azt találgatta, mi történhetett. Lassan kiszállt az autóból, közelebb lépett, de a gólya nem moccant, nem menekült, még csak a fejét sem emelte fel. A mellkasán a vér vörösre festette a fehér tollakat, és egy-egy nehéz bíborcsepp hullott az út aszfaltjára.
Ez a madár nagyon beteg, az is lehet, hogy a halálán van! - futott át Attilán a felismerés. De mit tegyen egy vérző gólyával a kihalt úton az éjszaka közepén?
Aztán eszébe jutott, hogy gyerekkorában az édesanyjával hány beteg vagy éppen elárvult állaton próbáltak és tudtak segíteni sétáik során. Kihalászta hát zsebéből a telefonját.
- Szia, anya, nem aludtatok még? - kezdte. - Nem fogod elhinni, itt állok az országút közepén, velem szemben pedig egy vérző gólya. El nem tudom képzelni, mit csináljak vele.
Az 59 éves dr. Erdélyi Mihályné azonnal kész volt a válasszal, hiszen élete nagy részét az egészségügyben töltötte ápolónőként, vagyis megszokta, hogy pillanatok alatt döntenie kell. - Tedd be a csomagtartóba, és hozd el hozzánk - tanácsolta a fiának.
Attila néhány perc múlva meg is érkezett a szülei házához. A cipelést ellenkezés nélkül tűrő gólyát bevitték a lakásba, ahol a karcsú, de a több évtizedes betegellátásban ugyancsak megerősödött asszony megnézte a mellkasán a sebet, amely még mindig vérzett. Fertőtlenítette, majd nyomókötést helyezett rá, és megitatta a madarat. Aztán elnézte a padlóra kuporodott gólyát, amely lehunyt szemmel feküdt. Ide kevés lesz az ő tudása! Az is lehet, hogy meglőtték szegény párát, és még mindig benne van a golyó. A kötés máris kezdett átvérezni.
Segítség kell!
Riadólánc
Nyéki Csaba rendőr főtörzsőrmester nagyot nézett, amikor a szomszédban lakó Erdélyi Mihályné megjelent a rendőrkapitányság ajtajában, és elmondta, hogy miben kér segítséget. - Egy gólya? Mi az ördögöt csináljunk egy vérző madárral? - néztek össze a rendőrök. - Vagy viccel a szomszédasszony? - De az asszony pillantásából látták, hogy nem tréfál.
Persze el lehetne vinni egy állatorvoshoz, de most, éjjel fél egy tájban nincs nyitva rendelő sehol. Rendes kórházban meg nem tudják ellátni. Talán a Madárkórház a Hortobágyon? - Nincs épp közel, de meg lehetne próbálni - vetette fel Nyilas Zoltán törzsőrmester. Fél perc múlva már hívták is az interneten megkeresett telefonszámot, azonban a telefon csak csöngött és csöngött.
Balmazújváros ott van Hortobágytól nem messze, az ottani fiúk meg tudják nézni, otthon van-e a madárdoki - döntöttek a rendőrök, és már hívták is a kollégákat. - A berettyóújfaluiak vagyunk, ki tudnátok ugrani a Madárkórházhoz, megnézni, hogy otthon van-e az állatorvos? Van egy vérző gólya itt... Nem, nem ittunk, ez komoly!
Néhány perccel később elindult a járőrautó Balmazújvárosból a Hortobágyra. Csak ne hiába menjünk! - gondolta Kerekes Zsolt törzsőrmester, aki Csige Imre őrmesterrel teljesített aznap éjjel szolgálatot. - Az is lehet, hogy elutazott a doktor, akkor pedig közel s távol nem kerítünk embert, aki az éjszaka megnézné és ellátná a gólyát.
A Madárkórház épületénél sötétség fogadta a rendőröket. Talán tényleg nincs itthon? Hosszas csöngetés után végre megjelent az ajtóban álmos szemmel az állatorvos, dr. Déri János. - Egy vérző gólya? Persze, hozzák csak. Véletlenül némára volt állítva a telefon, azért nem hallottam.
A berettyóújfalui kapitányságon ugyancsak megörültek a hírnek: van orvos, ha nem is épp a szomszédban. Egy autó azonban nem viheti odáig, hiszen szolgálatban nem lehet átlépni az illetékességi határokat. Újabb lázas telefonálás kezdődött: Berettyóújfalutól Debrecen határáig mehetnek, az illetékességi határukat jelző megadott kilométerszelvénynél át kell adni a madarat. Azonban a debreceniek se mehetnek el a Hortobágyig, szükség van a balmazújvárosi kollégákra, akik a két város között átveszik, majd a Madárkórházba viszik a sérült gólyát. Az összesen három járőr percre pontosan egyeztetett, hogy ne kelljen sehol várni. Gyors telefon a debrecenieknek, hogy segítség kell, nem is a megszokott, hiszen ha egy részeg garázdát kellene szállítani, az rendben van, no de egy beteg madarat!
A legyengült gólyát lepedőbe csavarták, és megkezdték a 83 kilométeres utat, amelynek a végén, másfél óra múlva, hajnali fél négy táján már ott feküdt az állat Déri doktor műtőasztalán, a Madárkórházban.
Persze el lehetne vinni egy állatorvoshoz, de most, éjjel fél egy tájban nincs nyitva rendelő sehol. Rendes kórházban meg nem tudják ellátni. Talán a Madárkórház a Hortobágyon? - Nincs épp közel, de meg lehetne próbálni - vetette fel Nyilas Zoltán törzsőrmester. Fél perc múlva már hívták is az interneten megkeresett telefonszámot, azonban a telefon csak csöngött és csöngött.
Balmazújváros ott van Hortobágytól nem messze, az ottani fiúk meg tudják nézni, otthon van-e a madárdoki - döntöttek a rendőrök, és már hívták is a kollégákat. - A berettyóújfaluiak vagyunk, ki tudnátok ugrani a Madárkórházhoz, megnézni, hogy otthon van-e az állatorvos? Van egy vérző gólya itt... Nem, nem ittunk, ez komoly!
Néhány perccel később elindult a járőrautó Balmazújvárosból a Hortobágyra. Csak ne hiába menjünk! - gondolta Kerekes Zsolt törzsőrmester, aki Csige Imre őrmesterrel teljesített aznap éjjel szolgálatot. - Az is lehet, hogy elutazott a doktor, akkor pedig közel s távol nem kerítünk embert, aki az éjszaka megnézné és ellátná a gólyát.
A Madárkórház épületénél sötétség fogadta a rendőröket. Talán tényleg nincs itthon? Hosszas csöngetés után végre megjelent az ajtóban álmos szemmel az állatorvos, dr. Déri János. - Egy vérző gólya? Persze, hozzák csak. Véletlenül némára volt állítva a telefon, azért nem hallottam.
A berettyóújfalui kapitányságon ugyancsak megörültek a hírnek: van orvos, ha nem is épp a szomszédban. Egy autó azonban nem viheti odáig, hiszen szolgálatban nem lehet átlépni az illetékességi határokat. Újabb lázas telefonálás kezdődött: Berettyóújfalutól Debrecen határáig mehetnek, az illetékességi határukat jelző megadott kilométerszelvénynél át kell adni a madarat. Azonban a debreceniek se mehetnek el a Hortobágyig, szükség van a balmazújvárosi kollégákra, akik a két város között átveszik, majd a Madárkórházba viszik a sérült gólyát. Az összesen három járőr percre pontosan egyeztetett, hogy ne kelljen sehol várni. Gyors telefon a debrecenieknek, hogy segítség kell, nem is a megszokott, hiszen ha egy részeg garázdát kellene szállítani, az rendben van, no de egy beteg madarat!
A legyengült gólyát lepedőbe csavarták, és megkezdték a 83 kilométeres utat, amelynek a végén, másfél óra múlva, hajnali fél négy táján már ott feküdt az állat Déri doktor műtőasztalán, a Madárkórházban.
Üvegketrec
- Ez nem lövés, inkább egyszerre zúzott és vágott seb - jelentette ki vizsgálat közben az állatorvos. - Jókora ütést kapott szegény, nekirepülhetett valaminek - tette hozzá magyarázatul a balmazújvárosi rendőröknek, akik érdeklődve figyelték minden mozdulatát.
A negyvenkilenc éves Déri János Budapesten született ugyan, de a diploma megszerzése után, épp huszonöt éve, azonnal a Hortobágyon helyezkedett el. Így sok ilyen sérült madarat látott pályafutása során, hiszen az éppen tízéves Madárkórházba ezrével vitték ez idáig a beteg madarakat.
Ezen a gólyán ő már nem sokat segíthet, ismerte el az állatorvos, végigsimítva rövidre nyírt szakállán. Infúzió kell neki és nyugalom, talán akkor felépül. Nem tudni, milyen erős volt az ütés, s mennyire erős a szervezete. Most az idő és a türelem az egyetlen gyógyszer.
A beteg gólya szárnyára infúziót kötöttek, majd az egyik üvegketrecbe tették. - Most várni kell - mondta Déri doktor.
Órák teltek el, reggel, majd délután és este lett. A Madárkórház megszokott életét élte: egymás után hozták az ellátni való állatokat. A madárdoki időről időre rápillantott az üvegfalon át az éjjel behozott gólyára, amely ilyenkor fel-felemelte a fejét, de mozdulatai mind lassabbak lettek. Aztán ahogy a nap lement, nem mozdult többé.
Egy kórházban a beteg halála mindig szomorúsággal tölti el azt, aki az életét igyekezett megmenteni, akár "csak" egy madárnak. A vereség érzését nem lehet megszokni.
Déri János felnyalábolta a megmerevedett testet, és a műtő asztalára fektette. Szikével felnyitotta a madár mellkasát. Az aorta szinte szétrobbant - vizsgálta a sérülést, amely a gólya pusztulását okozta. Borzalmas ütést kaphatott repülés közben szegény madár, csoda, hogy még csaknem egy napon át életben maradt.
Az orvos szomorúan nézte a legalább négyéves hím madár tetemét. Ekkor nyugtalanító gondolata támadt: talán nem is egy, hanem legalább három-négy gólya pusztul most el. Hiszen ennek a madárnak fiókái lehetnek, amelyek éhen fognak veszni elhagyatottan a fészekben!
A negyvenkilenc éves Déri János Budapesten született ugyan, de a diploma megszerzése után, épp huszonöt éve, azonnal a Hortobágyon helyezkedett el. Így sok ilyen sérült madarat látott pályafutása során, hiszen az éppen tízéves Madárkórházba ezrével vitték ez idáig a beteg madarakat.
Ezen a gólyán ő már nem sokat segíthet, ismerte el az állatorvos, végigsimítva rövidre nyírt szakállán. Infúzió kell neki és nyugalom, talán akkor felépül. Nem tudni, milyen erős volt az ütés, s mennyire erős a szervezete. Most az idő és a türelem az egyetlen gyógyszer.
A beteg gólya szárnyára infúziót kötöttek, majd az egyik üvegketrecbe tették. - Most várni kell - mondta Déri doktor.
Órák teltek el, reggel, majd délután és este lett. A Madárkórház megszokott életét élte: egymás után hozták az ellátni való állatokat. A madárdoki időről időre rápillantott az üvegfalon át az éjjel behozott gólyára, amely ilyenkor fel-felemelte a fejét, de mozdulatai mind lassabbak lettek. Aztán ahogy a nap lement, nem mozdult többé.
Egy kórházban a beteg halála mindig szomorúsággal tölti el azt, aki az életét igyekezett megmenteni, akár "csak" egy madárnak. A vereség érzését nem lehet megszokni.
Déri János felnyalábolta a megmerevedett testet, és a műtő asztalára fektette. Szikével felnyitotta a madár mellkasát. Az aorta szinte szétrobbant - vizsgálta a sérülést, amely a gólya pusztulását okozta. Borzalmas ütést kaphatott repülés közben szegény madár, csoda, hogy még csaknem egy napon át életben maradt.
Az orvos szomorúan nézte a legalább négyéves hím madár tetemét. Ekkor nyugtalanító gondolata támadt: talán nem is egy, hanem legalább három-négy gólya pusztul most el. Hiszen ennek a madárnak fiókái lehetnek, amelyek éhen fognak veszni elhagyatottan a fészekben!
Új otthon
Két nap múlva bukkantak rá Berettyóújfalu határában az elhagyatott fészekre, amelyben három fióka lapult a kiszáradás határán. Nem is a fészek megtalálása telt hosszú időbe, hanem a darus kocsi odarendelése, hogy az elgyötört kis jószágokat le lehessen hozni a földre.
A szülőpár másik tagja eltűnt. A gólyák általában nem hagyják el a fészket. Ha a párjuk eltűnik, akár több napig is várnak rá, és őrzik a kicsiket, de éhen nem halnak. Ha már nem bírják tovább, elrepülnek táplálékért, és visszatérnek a kicsikhez, amelyeket ez idő alatt rengeteg veszély fenyeget: megázhatnak, megfázhatnak, kihűlhetnek, a napsugárzástól hőgutát kaphatnak, ragadozók zsákmányává válhatnak. Ha mindezektől megmenekülnek, egy szülő egyedül akkor sem tud a nevelésükhöz szükséges rengeteg táplálékról gondoskodni, ezért biztos halál vár rájuk.
Ahogyan a Hortobágy felé robogtak a fiókákkal, Déri doktor kénytelen volt megállapítani: talán túl későn érkeztek. Különösen az egyik madárka adott okot aggodalomra, szemlátomást sokkal gyöngébb volt a másik kettőnél, nem mozdult, a csőrébe csurgatott vizet is nehezen fogadta el. A Madárkórházba érve azonnal infúziót kapott, ám ez sem segített: állapota óráról órára romlott, és két nap múlva elpusztult.
A két másik fióka azonban ragaszkodott az élethez. A kórház udvarán rögvest abba a fészekbe kerültek, amelyben egy sérült gólya nevelgette egy szem kicsinyét. A madármentők aggódva figyelték, vajon a felnőtt gólya elfogadja-e az újonnan érkezett idegen apróságokat.
A madár először gyanakodva kerülgette a két hányatott sorsú fiókát, azonban nem lökte ki őket a fészekből, és hamarosan vizet hozott nekik a csőrében. Déri doktor csak most sóhajthatott fel megkönnyebbülten: a kis gólyák új családra leltek, nagy baj már nem érheti őket!
Az új lakók hamarosan beilleszkedtek a Madárkórház udvarán, az épületek kéményein élő több tucat gólya közé. Hatalmas közös fészek ez, amelynek részei az ott dolgozó, életüket a madarak megmentésének szentelő emberek is. A sérült szárnyú pótszülő a saját csemetéjével együtt itatta, etette az árva fiókákat egész addig, míg azok meg nem tanulták önállóan ellátni magukat.
A szinte véletlenül megmentett fiókák hamarosan kirepülnek, és megkezdik téli vándorútjukat dél felé. - Le merném fogadni, hogy látjuk még őket - bizakodik Déri doktor. - Ahogyan a többi itt nevelkedett gólya, úgy ezek is a Madárkórházhoz térnek vissza majd tavasszal, hiszen ez a fészek lett az otthonuk.
A szülőpár másik tagja eltűnt. A gólyák általában nem hagyják el a fészket. Ha a párjuk eltűnik, akár több napig is várnak rá, és őrzik a kicsiket, de éhen nem halnak. Ha már nem bírják tovább, elrepülnek táplálékért, és visszatérnek a kicsikhez, amelyeket ez idő alatt rengeteg veszély fenyeget: megázhatnak, megfázhatnak, kihűlhetnek, a napsugárzástól hőgutát kaphatnak, ragadozók zsákmányává válhatnak. Ha mindezektől megmenekülnek, egy szülő egyedül akkor sem tud a nevelésükhöz szükséges rengeteg táplálékról gondoskodni, ezért biztos halál vár rájuk.
Ahogyan a Hortobágy felé robogtak a fiókákkal, Déri doktor kénytelen volt megállapítani: talán túl későn érkeztek. Különösen az egyik madárka adott okot aggodalomra, szemlátomást sokkal gyöngébb volt a másik kettőnél, nem mozdult, a csőrébe csurgatott vizet is nehezen fogadta el. A Madárkórházba érve azonnal infúziót kapott, ám ez sem segített: állapota óráról órára romlott, és két nap múlva elpusztult.
A két másik fióka azonban ragaszkodott az élethez. A kórház udvarán rögvest abba a fészekbe kerültek, amelyben egy sérült gólya nevelgette egy szem kicsinyét. A madármentők aggódva figyelték, vajon a felnőtt gólya elfogadja-e az újonnan érkezett idegen apróságokat.
A madár először gyanakodva kerülgette a két hányatott sorsú fiókát, azonban nem lökte ki őket a fészekből, és hamarosan vizet hozott nekik a csőrében. Déri doktor csak most sóhajthatott fel megkönnyebbülten: a kis gólyák új családra leltek, nagy baj már nem érheti őket!
Az új lakók hamarosan beilleszkedtek a Madárkórház udvarán, az épületek kéményein élő több tucat gólya közé. Hatalmas közös fészek ez, amelynek részei az ott dolgozó, életüket a madarak megmentésének szentelő emberek is. A sérült szárnyú pótszülő a saját csemetéjével együtt itatta, etette az árva fiókákat egész addig, míg azok meg nem tanulták önállóan ellátni magukat.
A szinte véletlenül megmentett fiókák hamarosan kirepülnek, és megkezdik téli vándorútjukat dél felé. - Le merném fogadni, hogy látjuk még őket - bizakodik Déri doktor. - Ahogyan a többi itt nevelkedett gólya, úgy ezek is a Madárkórházhoz térnek vissza majd tavasszal, hiszen ez a fészek lett az otthonuk.
dr. Déri János
Írta: Kovács Olivér, fotók: Kovács Olivér
5 komment
Címkék: gólyamentés rendőrség hortobágy
2010.02.05. 11:42 Rózsi a rozsomák
Te gazdag vagy?
Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra, és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez.
/Wass Albert/
5 komment
Címkék: gazdag wass albert
2010.01.19. 21:55 Rózsi a rozsomák
Jelzőtáblák a nagyvilágból
1. Meredek rámpa vezet a krokodilok verméhez. (Dél-Afrika)
2. Káromkodni tilos! (Egyesült Államok)
3. Ne nyúlj a lepkékhez! (Argentína)
4. Lassíts! Ganajtúró bogarak. (Dél-Afrika)
5. Nyilvános helyen vizelni tilos! (Németország)
Alatta: a sílift helyes használata. (Franciaország)
7. Váratlan szakadék. (Írország)
8. A gyorshajtás veszélyes a kazuárokra. (Ausztrália)
12.Vigyázat, Fekvőrendőr! (szó szerint: alvó rendőr) (Jamaica)
Feljebb: A vihar elsodorhatja az úsztatott farönköket.(Kanada)
14. Elhízott személyeknek fenntartott ülés a buszon. (Brazília)
Lent: Szánkózni tilos. (Ausztria)
19. Idős személyek kelhetnek át az úton. (Nagy-Britannia)
Lent: Lavinaveszély
Fent: Tilos élelmiszert árusítani. (Dél-Afrika)
És végül:
Az angolvécé helyes használata. (Kambodzsa)
1 komment
Címkék: nagyvilág mosolyogtat jelzőtáblák
2010.01.14. 12:41 Rózsi a rozsomák
Bevállalod?
"...Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani. Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerűségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre. Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani. Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad... De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik..."
"...Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz..."
"...Az én életem erről az egy napról szól, mindig.
Mert mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd..."
Mert mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd..."
"...A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha őszinte, akkor ezzel mások visszaélhetnek. Pedig ez nem így van. Ha én őszinte vagyok, és kimondom, ami velem történt, megszabadulok a tehertől. Egy. Kettő: ha valaki ezt így vagy úgy kiferdíti, és elmondja másnak, akkor abból megtudom, hogy valójában milyen ember..."
"...A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget - a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság..."
"...Az az ember, aki nem akarja elfogadni az élettől, hogy az élet nemcsak jóból, hanem rosszból is áll - és nem mer szembenézni azzal, hogy ő miben ludas -, mindig haragudni fog a másikra, mindig a másik lesz a hibás. Valójában a rossz mögött mindig ott van az illető ember saját kiszolgáltatottsága és tehetetlensége, amit önmaga okozott önmagának..."
"Lehet, hogy fura elmélet, de én azt vallom, hogy minden reggel kapunk egy esélyt, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen. De ehhez két ember kell. Mindkettőnek bele kell tennie a kalapba azt, amije van. Mindent! És elmondják egymásnak a dolgokat. Megosztják a lehető legkisebb gondolatukat, érzéseiket. Problémáikat is. nem várják meg, amíg az nagy lesz. Amíg rájuk zúdul, mint egy lavina. Itt születik meg a társkapcsolat. Két önálló ember sohasem lesz ebben jó, mert háborúzni fognak, harcolni, mert kell lennie köztük valakinek, aki győz! Az egyénnek meg kell halnia, hogy megszülethessen a MI!"
| Csernus Imre |
2 komment
Címkék: idézet önismeret válasz csernus
2009.12.23. 20:21 Rózsi a rozsomák
"Ember embernek farkasa"
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta: "Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit."
Az unoka elgondolkozott, majd megkérdezte nagyapját:
"És melyik farkas győz?"
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
"Az, amelyiket eteted."
3 komment
Címkék: farkas indián cherokee harc
2009.12.03. 07:35 Rózsi a rozsomák
Csak álom volt
Valahogy előjöttél az éjszaka, kiszabadultál az agytekervényeim fogságából. Itt voltál velem. Megint. Ahogy mindig szoktál, hiszen tudod. De mégsem volt jó. Sétáltunk, aztán lemaradtál tőlem, rosszul lettél. Tudtam, nagy baj van. Ismerem már az érzést, átéltem.
Aztán ahogyan feküdtél az ágyon, néztem az ráncos, bölcs, félelem nélküli arcodat. Talán megnyugodtam. De beköltözött a lelkembe az aggodalom és a félelem.
Aztán reggel lett, szertefoszlott a köd, tiszta és éles lett minden. Már nem félek és nem aggódok.
...aznap reggel fekete lobogó szövetébe markolt a szél.
"Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből."
1 komment
Címkék: gyász álom félelem pilinszky
2009.11.30. 13:57 Rózsi a rozsomák
Szomorú ünnepek - Karácsony a fronton
"Kint ágyúk dörögnek és nagy robajjal robbannak sivítva érkező gránátok, puska és gépfegyvertűz ropog hevesen, s itt mint csendes ima, áll a karácsonyfa… "
1914: Amikor a villámháborúra szabott tervek folyamatosan meghiúsulni látszottak és kezdtek elhúzódni a harcok, már világossá vált, hogy több millió katona fogja a szeretet ünnepét a családjától és a szeretteitől távol tölteni.
Nagyon sokan nem tartoztak azok közé a szerencsések közé, akik az ünnepekre szabadadságot kaptak és hazautazhattak a családjukhoz. A legtöbb katonának a kérvényén azonban a " Karácsonyi szabadságot nem engedélyezek" felirat volt olvasható. A katonák, ahogy közeledett a karácsony, egyre többet idézték fel kis történetekben az otthoni békés napokat, majd apró ajándéktárgyakat kezdtek készíteni a belőtt gránátok, srapnelek darabjaiból. Így készültek otthonra az asztaldíszek, órák. De a családok is gondoskodtak ajándékról, a hátországokból érkező csomag ilyenkor mindig bőséges volt, sokszor akkor is, ha otthon éheztek vagy nélkülöztek.
Ilyenkor a hadvezetés sem feledkezett meg a harcoló katonáiról, a tábori lelkészek folyamatosan miséztek és mindenkinek lehetősége volt gyónni. Ajándék gyanánt a tisztek bort és pezsgőt, míg a honvédek dohányt, cigarettatárcát kaptak ajándékba. Ahol a harci helyzet engedte, alkalom nyílt hosszabb pihenőkre és "ünnepi vacsorára" is, ami a háború elhúzódásával egyre szegényesebb lett.
A székesfehérvári 69-es gyalogezred karácsonyfája:
1915 karácsonyán a 69-es gyalogezred III. zászlóaljának katonái védték az Isonzó mentén azokat a vonalakat, amelyek közelében volt a 240-es magaslat. A tetején egy mindenhonnan jól látható, több méter magas fenyőfa állt, amit a magyar bakák villanykörtékből készített "égősorral" fel is díszítettek, a karácsonyt megelőző napokban. Aztán eljött az idő. Szenteste kigyulladtak a fények az immár karácsonyfává lett fenyőfán. Az olasz katonák először tüzet nyitottak a hirtelen felvillanó fénynek láttán, de aztán hirtelen csend lett.... Aznap este elnémultak a fegyverek, csend és mozdulatlanság honolt a lövészárkokban és a barikádok mögött. Aznap este béke lett. Béke, melynek őrzője a mindkét oldalról jól látható karácsonyfa volt.
Német lelkész temet angol katonát:
Lüttgen visszaemlékezéseiben az is fennmaradt, hogy december 25-én egy küldöttség érkezett a német frontoldalra: azzal a kéréssel fordult a francia és angol tisztek egy csoportja a németekhez, hogy karácsony napjára tekintettel küldjenek a frontvonal túloldalára a németek egy lelkészt, aki segíteni eltemetni elhunyt bajtársaikat, mivel az antant hatalmak oldalán már nem volt olyan egyházi képzésben részesült személy, aki elvégezhette volna a szertartást. A németek ezt meg is tették, egy fiatal teológus hallgatót küldtek át a túloldalra, aki a pillanatnyi fegyverszünet közepén eltemette ellenfelei elhunyt bajtársait.
Angol-német focimeccs a frontok között:
Bertie Felstead angol veterán visszaemlékezései a fronton töltött karácsonyról:
„A németek elkezdtek átkiabálni a lövászárkukból: ’Hallo, Tommy!’ – hallatszott több helyen. Mi pedig rögtön válaszoltunk: ’Hallo, Fritz!’. Az első bátortalan kísérleteket követően már a lövészárokból is kimerészkedtek a németek, s amikor láttuk, hogy fegyvertelenül közelednek felénk, akkor mi is kimásztunk saját lövészárkunkból. A frotnvonal kellős közepén találkoztunk velük. Megkínáltak minket cigarettával, rágyújtottunk, szóba elegyedtünk, sőt két kisebb csoport még focizni is elkezdett a senkiföldjén. Döbbenetes érzés volt” – olvasható a könyvben.
Fél óra múlva ugyan egy őrnagy üvöltözve oszlatta szét a spontán verbuválódott társaságot, Felstead visszaemlékezései azonban nem egyedi jelenségre utalnak. Frank és Maurice Wray arról számoltak be, hogy az ellenséges katonák karácsony másnapján úgy fraternalizáltak egymással, mintha nem éppen egy háború kellős közepén ülnének. „Ajándéktárgyakat cseréltek egymással, cigaretták és emlékérmek cseréltek gazdát.”
Szólj hozzá!
Címkék: ünnep front karácsony katona honvéd gyalogezred
2009.11.19. 11:06 Rózsi a rozsomák
Mindenkinek vannak rossz napjai, de soha ne feledd...
Mindenkinek vannak rossz napjai, órái és percei, de ilyenkor állj meg egy pillanatra. Nézz szét magad körül és vizsgáld meg a helyzetedet a világban. Rá fogsz jönni, hogy mindened megvan ahhoz, hogy élj és ember légy.
És soha ne feledd:
Valójában "milyen csodálatos világ" ez:
"Zöld fákat látok, vörös rózsákat is,
Látom, amint értem és érted nyílnak,
És azt gondolom magamban,
Milyen csodálatos világ.
Látom a kék eget és a fehér felhőket,
A fényes, áldott napot és a sötét, szent éjszakát,
És azt gondolom magamban,
Milyen csodálatos világ."
A szivárvány színe, ami oly szép az égbolton,
Éppoly szép az elhaladó emberek arcán.
Látok barátokat amint kezet ráznak,
És azt mondják, "örvendek",
De igazából azt mondják "szeretlek".
Hallok kisbabákat sírni, nézem, ahogy felnőnek,
Sokkal többet tanulnak majd,
Mint amit én valaha is tudni fogok,
És azt gondolom magamban,
Milyen csodálatos világ.
Igen, azt gondolom magamban,
Milyen csodálatos világ."
(Louis Armstrong: What a wonderful world)
8 komment
Címkék: nap armstrong wonderful world csodálatos világ rossz
2009.11.18. 15:50 Rózsi a rozsomák
Sea The Stars, kontinensünk hőse
Ahogyan az amerikai kontinensnek, úgy nekünk is megvan az immár híres-neves hősünk a 2009-es évet illetően. Egy Írországban született, barna, géppuska-lábú fiú személyében, akit úgy hívnak.........Nem, nem! Sea The Stars!
A pej mén tavaly robbant be a köztudatba, ennek megfelelően már idén nyáron nagyon sokan ígértes versenykarriert jósoltak neki. Sea The Stars pedig igyekezett megfelelni a várakozásoknak, sőt úgy gondolom, túl is szárnyalta azokat. Az i-re a pontot a legjelentősebb angliai versenyek győzteseként tette fel, miután megnyerte a 2000 Guineas Stakes-t és az Epsom Derbyt! A nevét a halhatatlanok csarnokában pedig a párizsi Longchamp gyepén futott, Prix de l'Arc de Triomphe megnyerésével biztosította. Győzelme Franciaországot, (pedig megverte az ottani kedvencet) Európát, sőt még az Egyesült Államokat is lenyűgözte.
Manet: Races at Longchamp
A pej csődör (verseny) karrierje azonban a nagy klasszikus francia futam után véget is ért, mert a tulajdonos úgy határozott a sorsát illetően, irány a ménes. Emiatt nagyon sokan csalódottak voltak, hiszen így a Breeders' Cup ("telivér világbajnokság) nélküle zajlott le. De Sea The Stars remélhetőleg a telivér tenyésztésben is hasonló sikereket ér el, mint eddig a pályafutása során, és egymás után születnek utána a hasonló kvalitású versenylovak.
SEA THE STARS
Születési hely, idő,: Írország, 2006, pej mén
Apja: Cape Cross
Anyja: Urban Sea
Tulajdonos: Christopher Tsui
Tréner: John Oxx
Zsoké: Michael Kinane
Jelentős győzelemek:
Beresford Stakes -2008
Eclipse Stakes - 2009
International Stakes - 2009
Irish Champion Stakes - 2009
2000 Guines Stakes - 2009
Epsom Derby - 2009
Prix de l'Arc de Triomphe - 2009
Elismerések:
Az év lova 2009 - Európa : Sea The Stars
Az év 3 éves csődöre 2009: Sea The Stars
Gratulálunk!
Párizs - Az Prix de l'Arc de Triomphe versenyén
Szólj hozzá!
Címkék: the de prix sea stars longchamp párizs larc triomphe kinane zsoké john oxx
2009.11.11. 13:12 Rózsi a rozsomák
A veretlenek I. - Zenyatta a Breeders' Cup hősnője
Kitűnő versenylovak mindig születnek, a veretlenség viszont olyan hírnév, amivel ritkábban ugyan, de beírhatják magukat a történelembe a négylábú bajnokok. Mi is csak nemrég kezdtünk el ismerkedni "egy csodával", akit úgy hívnak Overdose. Nagy dolog az, amikor egy sportoló, legyen az ember vagy jelen esetben egy ló, elviszi a hazája hírnevét a nagyvilágba. A "Budapest Bullet"-nek, mert így hívják őt Európában, kívánom, hogy most azt a csodát vigye véghez, amit sajnos nagyon kevés lónak sikerül, vagyis maradandó károsodás nélkül épüljön fel a patairha-gyulladásból. Azt pedig remélem, hogy a tulajdonosi háttér egén zajló vihar hamarosan elül vagy elcsendesedik. Egyszóval, minden jót Dózi!
De itt az idő, hogy szót ejtsünk a többi hősről. Az elmúlt héten valami nagy dolog történt az Egyesült Államokban. Egy HŐSNŐ született, akit biztos nem könnyen fog elfelejteni a lelkesen ünneplő amerikai nép. Egy kanca végérvényesen beírta magát a lóverseny-történelembe, miután megnyerte a Breeders' Cup-ot ( "Telivérek világbajnoksága" ) A futam a lóverseny-sport csúcsa, amit eddig még soha nem nyert meg kanca. Most viszont megtört a jég! Elsőként az addig 13 versenyben veretlen kanca galoppozott át a célvonalon, maga mögé utasítva a ménekből álló mezőnyt. Nem túlzok, ha azt állítom, most az egész világ megismerhette ezt a nevet, ZENYATTA!
Akik ismerik őt és látták már versenyezni, azoknak talán nem okozott meglepetést, mert elképesztő amit eddig produkált, de ez lóverseny, itt senki nem iszik előre a medve bőrére. Pedig most lehetett volna! Amerika pedig ki volt erre a szenzációra éhezve. Igen, náluk egy kicsit máshogyan viszonyulnak a lóversenyhez és a pályán futó lovakhoz. Náluk még léteznek hősök. Aki kinn volt áprilisban Dózi versenyén, az tapasztalhatta, hogy milyen kb. 20.000 ember öröme, ami Zenyatta esetében kicsit több mint kétszerese volt, itt kb. 50.000 ember tombolt és ünnepelt a lelátókon a bravúrt látva. Amikor Mike Smith visszalovagolt tiszteltkörre, az egész lelátó egyszerre mozdult meg. Köszönjük Zenyatta! Szép volt!
Név: Zenyatta (született:USA, 2004, s.pej kanca)
Tulajdonos: Jerry és Ann Moss
Tréner: John A. Shirreffs
Zsoké: Mike Smith
1 komment
Címkék: breeders zsoké veretlen loverseny zenyatta
2009.10.28. 15:20 Rózsi a rozsomák
A hétköznapok hőseinek
"A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye előttünk.
Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben."
(Robert Louis Stevenson)
(Az Empire State Building építése 1930.)
Nélkülük az álmok megmaradtak volna az álmodozók sajátjának. És így van ez ma is. Megvalósítjuk mások terveit, csak ma már kisebbet mernek álmodni...De mégis több munkánk van vele. Nem baj, akárhogy is lesz, megmaradunk a hétköznapok hőseinek!
1 komment
Címkék: munka hős hétköznapok álmodozók
2009.10.28. 14:33 Rózsi a rozsomák
A világ színei és fényei
"A világ színeit és fényeit láthatjuk a szemünkkel is, de e színek és fények igazából csak a szívünkben kelnek életre."
...Ott formálódnak érzésekké, és abban a pillanatban, -ha egy másodpercnyi időre is,-de elfelejtünk mindent. A fejünk kiürül, ahogy ez a láthatalan kéz megmarkolja a szívünket...
"A tompa elme számára az egész természet ólomszürke. A felvilágosodott elme számára az egész világ színekben tobzódik, és szikrázik a fénytől."
