HTML

Mindent bele, ami emberi!

A mindennapokról, a mindennapok okozta sokszor vidám, máskor búbánatos vagy ledöbbent, netán közönyös gondolatokról. Egy kicsit rólam, egy kicsit másokról. A világról, és ami benne van.

Friss topikok

Linkblog

2010.03.20. 17:56 Rózsi a rozsomák

Mestersége fotográfus

A GEO magazin 2008. márciusi számában közölt cikke az egyik, ami a legkedvesebb a szívemnek. Ebből szeretnék egy kisebb részt kiragadni és bemutatni. És hiszem, hogy az alábbi képek önmgaukért beszélnek...mindenkinek!

 

KEZDETBEN VOLT A KÉP. Fénykép egy katonáról, akit éppen halálosan megsebesít egy puskagolyó. A felvétel 1936-ban, a spanyol polgárháborúban készült. A megörökített pillanat feltárta minden háború végső igazságát: a gyilkolást. A magányos halált.

 

A kép egy csapásra híressé tette Robert Capát. Példakép lett, annak az új fotóriporter-nemzedéknek a példaképe, aki fényképezőgépével a valóság megragadására és megértésére törekedett. E nemzedék legjobbjai 1947-ben összefogtak, és létrehozták „a világ sebeinek és forradalmi változásainak” dokumentálására szövetkezett zseniális individualistákat tömörítő kollektívát. Capa, Seymour, Cartier-Bresson - ők voltak azok akik megalapították a Magnum Photos ügynökséget, ezt a radikálisan függtelen elit klubot, amely a hitelesség s a riport műfaja iránt kötelezte el magát.

 

 Robert Capa: A milicista halála. A kép, amely egy pillanat alatt híressé teszi a Budapesten született  Friedmann Endrét.

 

Robert Capa: Légitámadás Bilbao utcáin.

 

„Nem volt pénzem. De lényegtelen milyen gépet használ a fotós. Nem a fényképezőgép az eszköz. Az eszköz maga a fényképész.” Eve Arnold

 

Eve Arnold & Marylin

 

Eve Arnold: 1961 USA. Black Muslims. Washington, D.C.
 

"A fotós nem élvezheti a távoli filozofálás luxusát." Philip Jones Griffiths

Griffiths: Vietnem, a háború kegyetlenségei

Griffiths : Szénbányász

 

"Sok kép hosszú időre velem marad. A háborúkban töltött évek szomorúbbá és magányosabbá tettek." James Nachtwey

James Nachtwey: Egy afgán asszony a fivérét gyászolja

James Nachtwey

 

"Háborús jelenetek helyett szívesebben lefényképezek egy lenyűgöző árnyjátékot. Nem hódolok be a rettegés és az őrület esztétikájának." Bruno Barbey

Bruno Barbey: Az Amazonasban lubickoló két kisgyerek.

Bruno Barbey: Marrakesch

 

"Remélem, hogy a kiállításom megtekintése után egy ember már nem egészen ugyanaz, mint azelőtt." Sebastiao Salgado

Sebastiao Salgado: Egy kuvaiti tűzoltó emberfeletti küzdelme.

Sebastiao Salgado: Etióp menekültek

 

"...a fényképezőgép elegendő indok volt számomra, hogy ott legyek, ahol semmi keresnivalóm."  Susan Meiselas

Susan Meiselas: Nicaragua, Szandinista forradalom

Susan Meiselas

 

"Fogd a fényképezőgépedet és fedezd fel a világot." Alex Webb

Alex Webb: Mexikói határsértők. Amikor az álom szertefoszlik, az idilli táj és a virágos mező csak fokozza a pillanat drámaiságát.

Alex Webb: Tápláló hit, Isztambul

/Forrás: GEO, 2008/

8 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://wolverine.blog.hu/api/trackback/id/tr511855059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Ani- 2010.04.20. 22:31:40

Én is szeretem a jó képeket. Fiókám újságíró-fotóriporter, azt hiszem tőlem a hajlam. :))) Jó kis videót találtál az összeállításhoz. Jól éreztem itt magam.:)

Ilds. 2010.05.06. 20:21:42

"Nem a fényképezőgép az eszköz. Az eszköz maga a fényképész."
Tetszett a poszt! :)

Rózsi a rozsomák 2010.05.08. 16:15:44

@-Ani-: Remélem, hogy nem olyan sokára a Fiókád cikkeit-képeit fogjuk nézni-olvasni!!! :-) "Jó géneket" örökölt akkor! ;)

Rózsi a rozsomák 2010.05.08. 16:16:28

@Ilds.: Már nem volt hiába a rászánt idő! De igazából soha nem leszel olyan szorgalmas mint Te! :)

Jungfrau 2010.05.20. 12:05:24

Szép válogatás.Capa kiállítást láttam.tetszett az írás.

Evaneni 2011.02.27. 19:36:46

Jo valogatas volt a cikkbol.

Manóvezér 2011.02.27. 19:37:07

Nagyon tetszett a tartalmas összeállítás!Örülök,hogy olvashattam.

*amari 2011.05.01. 21:52:41

Köszönet az összeállításért!
süti beállítások módosítása