"Mikor az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak, hogy hová is tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: -Tegyük a föld alá. -Az nem jó, -mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb-utóbb feltúrja a földet és megtalálja, tegyük inkább a hegy tetejére.Végül a legbölcsebb, legöregebb isten szólalt meg; -Nem tehetjük a hegy tetejére, mert az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket, és rálel.

-Tegyük magába az emberbe, ott soha nem fogja keresni."

(Buddhista tanmese)

Tökéletes a mondanivalója ennek a pár sornak. Tartalmazza a motivációt, a biztatást, és azt a bizonyos "erőt", amit tényleg belénk rejtettek. Aztán elveszik? Vagy már azelőtt elvették, mielőtt még tudtunk volna róla? Mert el akarják dugni előlünk. És ha belegondolok, igazuk lehet. Sokszor nem vagyunk rá méltók...